40. Születésnapomra...
Írta: Kopányi László - Dátum: április 08 2013 09:07:02
40. Születésnapomra.. :-)
Teljes hír
Tisztelt Szülők és Gyerekek!
Szeretném mindenkinek megköszönni, azt a sok szeretetet amit tőletek kapok,
ami hétről hétre erőt ad a további munkához.
Köszönöm, hogy gondoltatok rám születésnapom alkalmából.
Köszönöm mindenkinek az ajándékot, nagyon tetszik és a sok használat mellett,
nagyon fogok rá vigyázni rá.
Köszönet mindenért és :HAJRÁ OLAJ-BATTA!!!
Kopányi László
És egy vers amit nekem akartatok írni... :-)
1.
Ég a napmelegtől a Lati rövid karja,
naptejes szőrszálak meredeznek rajta;
Nincs egyetlen U-Boat se már a büfében,
mi elégne a fritőz gőzölgő tüzében.
Fáknak hűvösében tíz-tizenkét gyermek
Alszanak, mint akiket edzés közben vernek;
Hej, pedig a medence üresen, a friss habokban,
Most gereblyéztük épp el, valamikor a napokban..
2.
Ösztövér Márk kétméternyi kézzel,
Mosolyogva néz le rám, engem fentről kémlel
Óriás edzőnek képzelné valaki,
Mely az öreg törpét, éppen oktatja ki.
A körben a gyermekek nevetve neszelnek
egy kézzel néha a magasba emelnek.
De felülök lassan a Pipibá hátára,
onnan kiáltok nagyot, EKKORA VAGYOK, HIÁBA!!!
3.
Ej, csak egy edző van talpon a vidéken,
Emberi szem alig láthatja őt, földön, égen;
Szörnyű sálrengeteg kanyarog a vállán,
S ha jól látom, még legénytoll pelyhedzik az állán.
A széles tortahegyre tátott szájjal bámul,
A sok köszöntőtől zavarban van, s csak ámul;
De tudja ő, miről szól-e nap, milyen tartalomra,
s miért jöttek ide hozzá, milyen alkalomra.
4.
Szép öcsém, miért állsz ott a gyertya tüzében?
Kérdi Brigi csendben a Battai Hüttében ;
Nevet a Pipi is a földre hengeredve,
Hogy lehet embernek ilyen apró teste?
Még senkinek se volt olyan csillogó szeme,
Mint Latibátinak, mikor elhangzik az ő neve,
És az érzéseket lenyeli csendben, sebesen haladva,
És tudja, itthon van, velük sokáig itt maradna!
5.
Nem is, nem is a Pipibátit nézi,
Melyet egy év, mire végig tudja mérni:
Túl a fejen, melyet egy hegyből rakott a szél,
Sok gyermek nevet, büszke szülői sereg kél.
És amint sereg kél a sátor heves ködéből,
Úgy kel a sóhajtás Latibáti szívéből;
Aztán csak néz, csak néz előre hajolva,
s ha nem repülne vízbe, bizony az baj volna.
6.
„Szép magyar leventék, aranyos vitézek!
Jaj be jókedvűen, jaj de furcsán néztek.
Merre, meddig visztek? Vízbe? Medencébe?
Csak nem bele akartok dobni a büfés kredencébe?
Visztek-é úszatni? visztek-é dobásra?,
Ú dá kámény Pipibá fogása…!
Hej! ha én is a saját lábamon mehetnék,
Akkor bizony nagyon-nagyon szomorú lehetnék!”
7.
Ilyenforma Latibáti gondolatja,
Miközben Pipibá a hónát szorongatja ;
S amint néz magában, amint meglengetik,
Latibáti teste a vízbe hemperedik..
Bár számított rá, mégis nedves lett a háta,
hiszen a hideg vizet ő nem szereti, sőt utálja;
De most mégis úgy érzi meleg, szinte már forró,
Hiszen itt lenni köztük, a gyerekekkel, szülőkkel oly jó!
8.
De itt van immár a had, Latibáti hada,
Itt hatalmas hadával Latibáti maga;
Délcegen megüli társa teniszpálya hátát,
Hiszen sok nehéz mérkőzés terheli már vállát;
És utána kemény, határozott legények,
Tombolván alattok csodás vízilabdás gének:
Nézi Lati, nézi, s dehogy veszi észbe,
Hogy ma egyszer ő az ünnepelt, őt veszik ma kézbe.
9.
„Hé, Latibá! Melyik út megyen itt Hatvanba?”
Jó lesz az negyvennek is, ő inkább abban maradna!;
De Latibátinak a szó szívébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik.
„Hatvan?” Nem negyven az Málton? Emígy mosolyog magában,
„Nagyon hamar leszel te is ugyanebben a gatyában!
De köszönöm, hogy itt vagytok, itt lehetek veletek,
S most az egyszer saját zavaromon, őszintén nevetek!
10.
„Negyven hát? Negyven?” - Amit még e szóhoz gondolt,
Az a szívében néha nagyon nagy falat döngöl, sőt néha rombol.
Azzal a tortáját könnyeden forgatja,
Mint csekély botocskát, az aljánál faragja;
Sokáig, biztosan pörgeti nem túl hosszú kezével,
Mutatván így kel, s megtanulhatod te is, ha sokáig nézel,
S mintha magas volna, hosszú karja, hosszú válla,
Még csak meg se rezzen áll a parton, mint egy cseperedő szálfa.
11.
A szülők látják Latit a nagy tortával,
És elámul rajta mind egész hadával.
„Vízilabdás Ember ez magáért” Timi mond „akárki;
Nos ajándékot adni, most elébe ki áll ki?
Vagy ki forgatja meg úgy azt a dobos rudat,
Amellyel mutatja az edző az utat?”
Boldogat, boldogat: zúg, nevet mindenki,
Most tényleg, hogy lehet törpét szeretni?
12.
De ki inna vele? ki jönne e nap borúval?
Szélvészkezű, negyvenes korúval?
És ki ölelné meg a víztől csöpögő nadrágjával,
Ázott fejével, a náthától didergő nyakával?
Csak az jöjjön közel, ki nem félti a ruhát magába,
mert bizony Latibáti csurom vizesen ölel a karjába.
Jaj-keserves annak, aki jut most nedves kezébe,
Összevizez mindenkit az ünnep nagy hevébe.
13.
És kivonul a sereg, hosszú tömött sorban,
Latiról beszélnek. Ekkora? Negyvenéves korban?;
Pipibá mond néki köszöntőt és szépet,
Mindenik derít rá egy mosolygó képet;
Egyik így szól: „Bajtárs! Költözz már Battára!
De ha oda nem is, legalább a határra!
A Málton csendben mondja: „Milyen érzés mond?,
Már megbocsáss, csak érdeklődöm, ha nem gond!
14.
De aztán e napnak is vége, bár még hallik morajja:
„Szeretlek benneteket”, magában azt gondolja;
Majd Latibáti este vidáman hazafelé ballag,
Apró lábnyomától egyáltalán nem reng a parlag;
Mint újszülött bikáé, olyan a járása,
Mint a barna éjfél, szeme pillantása,
Mint boldog ember, ajándék horgászbotot vesz kezébe,
S most tavat keres hozzá a határba, s megyébe.